Drága családom Bangó Margit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nóták koronázatalan királynője utolsó nagykoncertjére készül. A koncert szervezése közben arról nosztalgiázott hogyan próbálták meg anno derékba törni a karrierjét.

Az idén 70. életévébe lépő Bangó Margit úgy döntött, méltó módon koronázza meg munkásságát, méghozzá egy Aréna-beli nagykoncerttel. Erre az eseményre nemcsak zenész kollégáit, barátait – Kökény Attilától Takács Nikolaszon át – de a Gipsy Kingset is meghívta az énekes. A szervezés minden idejét leköti, ám közben saját pályája rögös momentumai is felsínylettek előtte.

Forrás: TV2

„A pályám elején szinte meghúzódtam egy sarokban, de azt sosem hagytam, hogy a tehetségem elnyomják. Már akkor éreztem a közönség, a rádiók, televíziók szeretetét, de voltak olyan kemény gátak, amikre álmomban nem gondoltam volna. Mindig is azt gondoltam, hogy az akkor a pályán lévő nagy énekesek, inkább támogatják majd a kezdő tehetségeket. Helyette ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak" – emlékezett vissza a Drága családomban Bangó Margit, aki 18 évesen Brüsszelbe ment dolgozni, ahol közel 5 évig maradt. Hazatérésekor alig várta, hogy itthon is színpadra léphessen, azonban ezt többen próbálták megakadályozni.

„Az Országos Rendező Iroda, több, mint 200 fellépési lehetőséget adott az első évben. Elképesztően boldog voltam! Azonban a turné előtt egy héttel felhívtak, hogy mégsem jön össze. Nagy nehezen elárulta a szervező, hogy egy-két nagy előadó azt mondta, ha én megyek, ők nem jönnek. Végtelenül elkeseredtem, egy pillanatra meg is bántam, hogy nem maradtam kint. Végül nagy nehezen elindultak a fellépéseim egy másik szervező segítségével. Az egyik fellépésre Feleki Kamillal közösen utaztunk, aki azt mondta: a tehetség olyan, mint egy labda. Lenyomják a víz alá, de az valahol fel fog jönni. Nem tudják elnyomni a tehetségedet! Feleki Kamill mindvégig bíztatott, azt mondta nekem kivételes tehetség adatott meg, ne hagyjam magam. Ez adott erőt akkor, amikor már majdnem abbahagytam az egészet" – mondta el Sláger TV-n Bangó Margit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.