Koronavírus: ezer fölé emelkedett a halálesetek száma

Forrás: MTI/AP/Hszinhua/Hsziao Ji-Csiu -
Kína haláleset koronavírus halálos áldozatok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában - közölte kedden a Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban, és ezzel

a halottak száma 1016-ra nőtt.

Egy nappal előtte, vasárnap 97-en haltak bele a kórba. A fertőzöttek száma egy nap leforgása alatt 2478-al emelkedett, összesen 42 638 fertőzöttről tudnak már a hatóságok, és 3996-an gyógyultak meg.

A halottak és a fertőzöttek zöme továbbra is az ország középső részén fekvő Hupej tartományból való,

ahonnan elindult a járvány. Hupejben hétfőn a nap végére 103 haláleset és 2097 fertőzés történt. A halottak száma ezzel ott 974-re emelkedett.

Vuhan, 2020. február 4. A Hszinhua kínai hírügynökség felvételén az új koronavírussal fertőzöttek első csoportját fogadják az ellátásukra tábori kórházzá alakított épületek egyikében. Forrás: MTI/AP/Hszinhua/Hsziao Ji-Csiu

A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közölte, hogy

elkezdték egereken tesztelni a koronavírus ellen kifejlesztett, mRna kódjelű oltást.

Hangsúlyozták, hogy ez csak az első lépés a szer hatásainak vizsgálatában: a későbbiekben nagyobb állatokon, így majmokon is kipróbálják a vakcinát, hogy majd biztonsággal tudják tesztelni embereken is, amennyiben hatékonynak bizonyul.

A világon számos kutatóintézet és gyógyszeripari vállalat keresi a vírus ellenszerét,

Kínán kívül ugyanis 24 országban jelent meg az újfajta koronavírus, és több mint 300 embert fertőzött meg.


Hongkongban keddre virradóra evakuáltak egy társasházat, több mint száz lakóját helyezték karanténban, miután két lakóról kiderült, hogy koronavírussal fertőzöttek. A két lakót tíz emelet választotta el egymástól, és szakértők arra gyanakszanak, hogy a szellőzőcsatornákon vagy szennyvízhálózaton keresztül fertőzte meg egyik a másikat.

Hongkongban az elmúlt egy nap alatt hat új vírusfertőzést erősítettek meg, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma.

A járványveszély miatt bezártak az idegenforgalmi, kulturális és sportlétesítmények, betiltották a tömegrendezvényeket, és márciusig hosszabbították meg az iskolaszünetet. Február 8-a óta a szárazföldi Kínából érkezőket kötelezően kéthetes karanténba zárják. A rendőrség keres két embert, aki megszegte a vesztegzárra vonatkozó előírásokat. Akár hat hónap börtönt és súlyos pénzbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

Közben az amerikai média arról adott hírt, hogy

az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfőn egy újabb - immár a tizenharmadik - emberről derült ki, hogy elkapta a koronavírust.

Az illető az amerikai állampolgárok első, Vuhanból kimenekített csoportjával tért vissza az Egyesült Államokba, és kéthetes karanténban várakozott a San Diego melletti Miramar tengerészgyalogsági támaszponton. A járvány gócpontjából, a Hupej tartománybeli Vuhanból 540 amerikait menekítettek ki, és helyeztek karanténba ezen támaszponton.

A japán hatóságok kedden bejelentettek, hogy

evakuálni akarják a Tokió mellett Jokohama partjainál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó fedélzetén lévő idős utasokat,

mert leginkább rájuk jelent veszélyt a kór. Sokan közülük stresszes állapotba kerültek a karantén okozta bezártság miatt. A hajó utasainak közel 80 százaléka hatvan évnél idősebb, 215-en már túl vannak a nyolcvanon, 11-en pedig 90 évesnél is idősebbek.

Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk. A fertőzöttek száma helyi idő szerint keddre 65-tel, 135-ra nőtt.

A Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le, miután kiderült, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött a vírussal - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.