Elhunyt az olimpiai bajnok atléta, Hartwig Gauder

Forrás: Shutterstock -
halál olimpiai bajnok Hartwig Gauder
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Hartwig Gauder olimpiai bajnok német atléta, aki a gyaloglás egyik meghatározó alakja volt a 80-as években.

A 65 esztendős sportember halálát szívroham okozta. Gauder az NDK képviseletében győzött az 1980-as moszkvai olimpián 50 kilométeren, s ugyanezen a távon bronzérmet érdemelt ki az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon. 1987-ben világbajnoki címet szerzett, emellett kétszeres Európa-bajnoknak is vallhatta magát.

65 évesen vesztette életét Forrás: Shutterstock

Az újraegyesítés után Németország színeiben 1990-ben Eb-n, 1991-ben pedig vb-n végzett harmadikként. Gauder 1997-ben szívátültetésen esett át, ám ezt követően még több alkalommal is elindult a New York Marathonon. Néhány hónapja veseelégtelenség miatt transzplantációra várt - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.