Koronavírus: Több, mint hétezren haltak meg bergamoi idősotthonokban

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi -
Olaszország halottak koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európát tekintve Olaszországban halt meg a legtöbb ember koronavírusban.

Olaszországban regisztrálták eddig a koronavírus-járvány legtöbb halottját Európában. A hivatalos adatok szerint közülük több, mint hétezren idősotthonokban veszítették életüket, amelyeket a fertőzés terjedésének első heteiben nem zártak le a látogatók előtt az olasz sajtó pénteki beszámolói szerint.

A kiemelkedően magas olaszországi halálozási arányt a Covid-19-fertőzés kezdeti időszakában a népesség előrehaladott életkorával magyarázták. Indokként jelölték meg az olaszok intenzív társadalmi életét és családközpontúságát, vagyis azt, hogy a 75 év felettiek nagy része a család fiatalabb tagjaival él együtt, vagy velük mindennapi kapcsolatban áll.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Giuseppe Conte miniszterelnök egyenesen a járvány gócpontjában található kórházak felelősségét hangsúlyozta, azt állítva, hogy ezek "robbantották szét" a fertőzést a halottak számát növelve.

Másfél hónappal a járvány olaszországi kezdete után az egészségügyi szakértők már úgy látják, a halottak magas számának magyarázatát az idősotthonokban kell keresni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai is azt mutatják, hogy az Európában elhunytak fele az ilyen intézményekben veszítette életét.

A járvány gócpontjaként ismert Lombardiában az eddigi több mint 25 ezer olaszországi halottból több mint 12 ezret regisztráltak. Ez volt az első olasz tartomány, ahol február 23-án tíz települést vesztegzár alá helyeztek. Ám az ottani idősotthonokban élő emberek látogatását csak március 16-tól tiltották meg. A legtöbb halottat számláló Bergamo városa idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.