Letolta nadrágját, és karóval támadt haragosára egy férfi Somogyban

Forrás: Shutterstock -
karó Somogy nadrág támadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Letolta nadrágját egy férfi, majd több társával együtt karóval és lécekkel támadt rá haragosára egy Somogy megyei faluban. 

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy fiatalkorú lány és két társa ellen. A vádlottak családi körben tartottak bulit egy Somogy megyei faluban 2019 decemberében.

Letolta nadrágját, és karóval támadt haragosára egy férfi (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után a két férfi vádlott a fiatalkorú társukkal együtt kimentek az utcára. A többszörösen büntetett előítéletű vádlott letolta a nadrágját és nemi szervét mutogatva obszcén kifejezéseket kiabált haragosának, aki a szemközti házban volt. A sértett kiment hozzájuk, hogy hazaküldje őket, ekkor mindhárman rátámadtak: karóval, léccel és kézzel ütötték. Ekkor az anyja és a sógornője a segítségére siettek, de őket is bántalmazták.

Az idősebb nő bal szemöldöke felett sérült meg, amikor az egyik férfi egy zenedobozzal megütötte, míg a fiatalabbnak az arcán keletkezett sérülése.

A vádlottak cselekményét az utcán többen is látták, a rendőrséget végül a sértett férfi értesítette egy kölcsönkért telefonról.

Az ügyészség a más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben – amennyiben előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri – 3 év börtön büntetést, fiatalkorú társával szemben próbára bocsátást, míg harmadik társukkal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - írja az Ügyészség.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.