Benedek Tibor apjától kapta a legfontosabb tanácsot: ezt mondta neki Benedek Miklós

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Benedek Tibor Benedek Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benedek Tibor néhány éve beszélt arról, hogy édesapja, Benedek Miklós a példaképe, és azt is elárulta, hogy az ő egyik tanácsa határozta meg az egész karrierjét. 

Benedek Tibor két évvel ezelőtt beszélt őszintén édesapjával való kapcsolatáról és elárulta, Benedek Miklós igazi példakép számára. Azt is elárulta, melyik vol a legfontosabb beszélgetés közte és apja között, valamint a mondatot, amely egész karrierjére hatással volt.

Benedek Tibor apjától kapta a legfontosabb tanácsot Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az első olyan beszélgetés, amelyre már majdnem mint felnőtt-felnőtt párbeszédre emlékszem, Szentendrén esett meg, ahol együtt ebédeltünk. Tizenhét éves voltam, és három klubba is hívtak: az Újpestbe, a Vasasba és a Spartacusba. El kellett döntenem, hogy melyiket választom. Szakmailag és az én stílusomnak leginkább az Újpest felelt volna meg, de ott már volt két másik játékos a posztomon. Apukám erre azt mondta:

Sinkó Andrea elárulta, szerinte miért nem beszélt Benedek Tibor a betegségéről

A Life.hu-nak Sinkó Andrea, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának elnöke beszélt a legendáról, és azt is elmondta, szerinte miért nem beszélt Benedek Tibor a nyilvánosság előtt a betegségéről. Kattints ide az interjúért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.