Iskolabezárások és korlátozások: Orbán Viktor a koronavírus második hullámával kapcsolatos tervekről nyilatkozott

tervek Kossuth Rádió Orbán Viktor koronavírus második hullám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt, ahol részleteken árult el a második hullámmal kapcsolatos terveket illetően. 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a nemzeti konzultációból egyértelműen kiderült, hogy az emberek nem akarják, hogy a második hullám miatt ismét lebénuljon az ország.

"Az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön"

- fogalmazott a miniszterelnök.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kormányfő elmondta, hogy az idősek védelme mellett arra törekszenek, hogy a járvány második hulláma miatt is működőképes maradjon az ország.

Az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy olyan szigorú korlátozások lépnek érvénybe, mint az első hullám ideje alatt tavasszal.

"A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem hogy megvédjük Magyarország működőképességét" - mondta Orbán Viktor.

Azt is hozzátette a miniszterelnök, hogy

nem lesznek iskolabezárások, abban az esetben, ha egy intézményben felbukkan a vírus, azt helyi kezeléssel oldják majd meg.

Továbbá elrendelték az iskolákban a belépés előtti lázmérést és minden önként jelentkező ingyen kap influenzaoltást.

Arról is beszélt a kormányfő, hogy a magyar kormánynak van haditerve a gazdaságvédelemre, amit gyakorlati lépésekre bontanak, a következő napokban ennek kapcsán több bejelentés is várható, amit főként a közösségi médiában tesznek majd közzé.

"Visszaállok Facebook-huszárnak"

- fogalmazott.

Arra külön felhívta a figyelmet, hogy bár kevesebb korlátozás van most, mint korábban, de ezeket viszont szigorúan be kell tartania mindenkinek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.