Bróker Marcsi úgy érzi az ő neki járó nyugdíj jóval kevesebb, mint amennyit érdemelne. Valamint az ellene felhozott vádakkal egyáltalán nem ért egyet. 

 A Szolnoki Törvényszéken tárgyalják jelenleg D. Sándorné, közismert nevén Bróker Marcsika ügyét. Szerinte rossz a vádirat, hiszen ő nem csalt, „legfeljebb jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért vonhatnak felelősségre".

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

„A bíróság korrekt, de a tárgyalóteremben színjáték zajlik. Vicc, hogy egy nyugdíjas követel tőlem 1 milliárd forintot. Összességében nem okoztam kárt, hiszen több volt a kifizetésem, mint a bevételem. Megbántam, hogy annak idején belevetettem magam az üzleti életbe. Sajnálom, hogy a lányaimat fenyegették miattam, amikor kirobbant a botrány, el is kellett menekülniük Karcagról" – nyilatkozta a Blikknek., majd hozzátette, hogy szerinte szándékosan tették tönkre a brókercégeket, ennek áldozatául esett az ő cége is. 

A fényűző életmód után azonban nehezen fogadja el, hogy most sokkal kevesebb pénzből kell eltartania magát.

„Időközben nyugdíjas lettem, 260 ezer forintot kapok. Ennek a felét levonja a NAV, mert állítólag 30 milliós adótartozásom van. Elismerem, ennyi pénzből nem tudok megélni, de szerencsére a lányom segít".