Számla nélkül adta ki lakását légyottokra, lebuktatta NAV a zalai férfit

Forrás: Shutterstock -
NAV számla lakáskiadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Randevúkra adta ki lakásait egy zalai bérbeadó, aki milliós bírságra számíthat, miután a nála bejelentkező adóellenőröknek nem adott számlát - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Joó Hilda sajtófőreferens tájékoztatása szerint a bérbeadó randevúkra, "lopott órákra" adta ki a lakásait internetes hirdetésen keresztül, minőségi bort vagy pezsgőt bekészítve, "nyugodt környezetben, teljes diszkrécióval". A nem mindennapos hirdetés felkeltette a NAV munkatársainak is a figyelmét, akik SMS-ben foglaltak szállást, hogy a bérbeadás szabályainak betartását ellenőrizzék.

A hirdető - miután igazolta a foglalást - megadta a "randilakás" címét, illetve közölte, hogy a kulcs a lábtörlő alatt van, amit távozáskor oda is kell visszatenni. Kérése szerint a bérleti díjat az ebédlőasztalon kellett volna hagyni.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A revizorok elfoglalták az apartmant, majd nem sokkal később telefonon jelezték a hirdetőnek, hogy személyesen szeretnének fizetni. A bérbeadó meg is érkezett a lakásba, átvette az összeget, azonban a bérleti díjról nem adott bizonylatot.

A NAV közleménye szerint a nyugtaadás elmulasztása miatt akár egymillió forintos mulasztási bírságra is számíthat a zalai lakáskiadó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.