Íme, ezek az új karanténszabályok

Forrás: Shutterstock -
járvány karantén szabályok TASZ koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Változtatásra került sor a karantén szabályokat illetően. A Társaság a Szabadságjogokért írt egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy mire kell pontosan odafigyelniük a karanténba került személyeknek.

Korábban az volt a rend, hogy aki külföldről jött haza Magyarországra, azt a járványügyi hatóság egy közigazgatási határozattal helyezte karantén alá, most azonban ez megváltozik és az új rendelet alapján,

az országba való belépéssel mindenkire vonatkozik a karantén, a rendőrség pusztán tájékoztatást ad ennek tényéről.

A továbbiakban

kötelező lesz a karanténapp használata mindazoknak, akiknek erre alkalmas készülékük van. Az applikáció segítségével a rendőrség folyamatos tájékoztatást kap a helyadatokról és abban az esetben, ha értesítést kap az adott személy, 15 percen belül szelfit kell készítenie magáról és azt továbbküldeni a hatóságoknak az alkalmazáson keresztül.

A személyazonosságot a telefonra rögzített arcfelismerő program ellenőrzi.

A különféle

kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun vagy cégkapun keresztül kell benyújtani.

Ha valaki az előbbiek közül egyiket sem tudja igénybe venni a rendőrség honlapján lévő űrlapokat használhatja.

Arra,

aki megszegi a karanténszabályokat 5.000 forinttól 150.000 forintig terjedő bírság szabható ki.

A bírságot akár egy nap több alkalommal is ki lehet szabni, de egy nap legfeljebb 600.000 forintnyi bírság szabható ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.