A Sztárban sztár ismét Curtis példátlan tettével indult: "Súlyos szerződésszegésnek minősül"

Forrás: tv2 -
Sztárban sztár Tilla Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Sztárban sztárban nem hagyták szó nélkül Curtis előző heti tettét.

A Sztárban sztárt a múlt héten történt példátlan esemény felelevenítésével kezdték, vagyis azzal, hogy Curtis akkor nem jelent meg a műsorban, ráadásul nem is adott rá sokáig magyarázatot. Tilla elmondta, ilyesmire nem volt még példa a műsor történetében.

Tilla kommentálta Curtis távolmaradását Forrás: tv2

"Példátlan tett volt" - mondta. "Súlyos szerződésszegésnek minősül, ezért kizártuk a versenyből, és megtette a TV2 vele szemben a szükséges jogi lépéseket" - tette hozzá. Majd azt is elmondta, hogy ugyanakkor Curtis produkciói vitathatatlanul hozzájárultak a műsor sikeréhez olyannyira, hogy a szavazati statisztikákat megnézve az ő egyik produkciójára érkezett a legtöbb szavazat.

Ezért született végül az a döntés, hogy ha nem is versenyzőként, de a többi kiesett fellépővel együtt Curtis is készülhet extra produkcióval.

"Az a döntés született, hogy nem versenyzőként, de itt lehet velünk" - zárta Tilla. Curtis pedig elnézést kért.

"Nagyon sok mindent kaptam ettől a műsortól, és sajnálom, hogy így alakult ez az előző hét" - mondta a rapper.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.