Győri késelő diák: elárulta, eltervezte-e, hogy megpróbálja megölni a tanárnőt

aktuális tanárnő diák tárgyalás győri késelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly történt a szörnyű és megdöbbentő eset, amikor H. András egy hármas osztályzat miatt késsel megszúrkálta tanárnőjét. Állítása szerint semmire nem emlékszik a történtekből.

A győri késelő diák, H. András tavaly decemberben követte el megdöbbentő tettét. Az egyébként jól tanuló Andrást egy 3-as osztályzat dühíthette fel: ezért fizikaórán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit –, majd az 51 éves nő mögé állt, és az apjától kapott zsebkésével hátba szúrta. A tanárnő a összeesett, a diák fölé guggolva próbálta újra megszúrni, a nő kezével védte magát. András akkor hagyta abba a támadást, mikor osztálytársa elvette tőle a kést. A diák bocsánatkérő levelet írt az iskola igazgatójának és a tanárnőnek, amit csak az utóbbi vett át.

Tavaly egy kiskorú diák késelte meg a tanárát egy győri középiskolában Forrás: kisalföld.hu/H. Baranyai Edina

A már 18 éves diák szülei jelenlétében jelent meg a bíróságon, ahol azt állította, hogy nem tervezte meg előre, hogy megöli a tanárnőt, semmire nem emlékszik a történtekből.

"A legelső, amire emlékszem, hogy az osztálytársam kéri tőlem a kést, az utolsó kép pedig az, hogy megyek ki a tanárnőhöz"

- mondta tegnap a bíróságon a fiatal fiú.

András ezen kívül azt mondta, hogy az iskolai feladatok és a teljesítéskényszer miatt akkora nyomást érzett, hogy már aludni sem volt képes - írja a Bors.

"Megviseltek ezek a dolgok, folyamatos hasmenésem, hányingerem volt"

- mondta halkan.

Viszont korábban ennek az ellenkezőjét állította, miszerint szándékosan akarta megsebezni az osztályfőnökét, mivel teljesen kikészítette őt a tanítási módszereivel.

"Szerettem volna megkérdezni tőle, miért így tanít. Eszembe jutott, mi lesz a matekommal, a hármas elfogadhatatlan volt. Ott már felötlött bennem, hogy nem beszélek vele, hanem fizikai sérelmet okozok neki. Azt akartam, hogy elvigye a mentő, hogy rájöjjön, hogy a tanítási módszerei nem a legjobbak, de megölni nem akartam"

- mondta korábban.

András édesanyja, Gabriella saját magát hibáztatja a történtek miatt.

"Az elmúlt évek során nem vettem észre, milyen nyomás alatt van a fiam. Ha pszichológusi vagy orvosi segítséget kap, ez megelőzhető lett volna"

- mondta szomorúan az édesanya.

A megszúrt tanárnő nem vett részt a tárgyaláson, távmeghallgatással kérdezik ki a közeljövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.