Koronavírus: folytatódott a napi fertőzések számának csökkenése Csehországban

csökkenés Csehország fertőzöttek száma koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csehországban hétfőn is folytatódik koronavírus-fertőzések számának csökkenése.

Az egészségügyi minisztérium honlapján kedden reggel közzétett kimutatás szerint hétfőn 3572 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, ami mintegy 800-zal kevesebb mint egy hete. Október elejétől ez a legalacsonyabb munkanapi esetszám. Lassult az elhalálozások számának növekedése, és egyre kevesebb személy szorul kórházi kezelésre. A keddi statisztika szerint eddig 8295 beteg halt meg a koronavírus szövődményeiben. Az elhalálozások száma vasárnap és hétfőn is száz alatt volt, de ezek a számok a későbbi pontosítás alapján végül is rendszeresen magasabbak lesznek. A kórházakban 4500 személy van, ami a fele a november eleji állapotnak. A súlyosnak minősített esetek száma (656 szintén csökken.

A kockázati index a százpontos hivatalos táblázaton már több mint egy hete 57-en van, ami a harmadik biztonsági sávnak felel meg. Ennek megfelelően a jelenleg érvényes negyedik, tehát súlyosabb sávnak megfelelő óvintézkedések egy részét csütörtöktől enyhítik. A prágai sajó ezt úgy értékeli, hogy az ország nagymértékben visszatér a normális élethez.

Csehországban október-november fordulóján tetőzött a járvány, amikor a napi esetek száma munkanapokon meghaladta a 15 ezret is. November elején a napi tesztek száma több mint 40 ezer volt, s 38 százalékuk hozott pozitív eredményt. Jelenleg a tesztek száma jóval alacsonyabb, és a pozitív eredményt kimutató szűrések aránya 20,5 százalékra esett vissza, amit a higiénikusok jó fejleménynek tartanak.

Csehországban december 12-ig szükségállapot van érvényben. Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a szükségállapot meghosszabbítására az év végéig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.