Saját nagymamáját ölte meg egy kalapáccsal – Fotók a helyszínről

nagymama kalapács brutális gyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A somogyi férfi brutális kegyetlenséggel ölte meg saját nagymamáját, hogy pénzhez jusson. Később bevallotta tettét.

A 34 éves somogyi férfi nyereségvágyból gyilkolta meg nagymamáját 2020 tavaszán. A vizsgálatok szerint a tettest korábban kezelték elmezavar miatt, de az félbeszakadt, a gyógyszerek szedését is abbahagyta.

A gyilkos fegyver. Forrás: ugyeszseg.hu

Édesanyjával együtt élt, zárkózott természetű férfi volt. Sok közműtartozást halmoztak fel, éppen ezért az internetet is kikapcsolták, ami feldühítette a férfit.

Nagymamáját azért kereste fel otthonában, hogy pénzt kérjen tőle rá, de késeket és kalapácsot is vitt, ha az asszony ellenkezne. A 90 éves nő nem volt hajlandó segíteni rajta, ezért unokája a késsel nyakon és hason szúrta, majd fejbe verte a kalapáccsal

Fotó a helyszínelésről. Forrás: ugyeszseg.hu


Ám ezután mégse vette el a pénzét, hanem felhívta a testvérét, és mindent bevallott.
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető, így a főügyészség a felmentését és kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta – írta az ugyeszseg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.