Az ATV stábja járt abban a hermetikusan elzárt laboratóriumba, ahol a Covid-19 Angliában megjelent mutációját vizsgálják.

Jakab Ferenc virológus úgy gondolja, fél évig még biztosan velünk maradnak a járványügyi intézkedések, majd a beoltottak számától függően lehet enyhíteni, llletve teljesen feloldani a korlátozásokat.

Az elmúlt napokban több száz vírusminta elemzése történt meg a Pécsi Tudományegyetem laborjában

„Úgy tűnik, több mintában is felfedeztük az angliai mutációt, egy kiterjedt kollaborációs hálózatnak köszönhetően sikerült több mintát kapnunk a év elejéről, és sikerült benne azonosítanunk az angliai mutációt"

– mondta a virológus professzor.

A pécsi laborban óriási mennyiségű mintát vizsgálnak át a kutatók, akik van, hogy napi 24 töltenek a laborokban, több órában szkafanderben, hogy az egyik legveszélyesebb helyen vizsgálják a vírusokat.

„Amikor egy új törzs jelenik meg, akkor nagyon gyorsan tudják módosítani ezt a vakcinát, ez az egyik hatalmas előnye az RNS-vakcináknak, például mert nem kell hozzá vírus. Gyakorta a vírus genetikai állományának ismeretében azonnal és gyorsan lehet fejleszteni és módosítani egy vakcinát"

– nyilatkozta Jakab.

Illusztráció.Forrás: Science Photo Library via AFP/MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Microgen Images/Science Photo Li