Olaszországban vonattal evakuálják a Covid-19 betegeket

Forrás: Shutterstock -
Olaszország intenzív osztály vonat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zsúfolásig telt kórházak és térségek evakuálását szolgálja az a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek szállítására alkalmas vonat, amelyet az olasz vasutak műszaki igazgatóságának vezetője kedden mutatott be az MTI tudósítójának.

A római Termini-pályaudvarra érkezett meg a Milánóból indult Covid-19 vonat.
A szerelvény kívülről olyan mint akármelyik átlagos vonat, az ablakok hiánya és az oldalára festett nemzeti színű sáv hívja fel a figyelmet arra, hogy rendkívüli vasúti járatról van szó:

síneken mozgó intenzív osztályról, mely steril körülmények között, trauma nélkül tudja a szedált, intubált, lélegeztető-gépre kapcsolt betegeket szállítani.


Az olaszul egészségügyi vonatnak nevezett szerelvény ötlete tavaly tavasszal született, amikor a járvány első hullámában felmerült a Covid-19 betegek szállításának problémája.

Olaszországban vonattal evakuálják a Covid-19 betegeket - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A gócpontnak számító Lombardia tartomány telített kórházaiból Olaszország más térségeibe kellett áthelyezni az intenzíven kezelt betegeket, többeket külföldre is szállítottak.

A mentőautóval vagy más járművel történő szállítás gyakran nem bizonyult problémamentesnek, utóbbit hosszabb távolságon a betegek vasúti mozgatása helyettesítheti.


Az olasz vasutak, a polgári védelem és Lombardia tartomány közös finanszírozásával a szerelvény tíz hónap alatt készült el Voghera vasútgyárában.

A vonatban három vasúti kocsi a betegek elhelyezésére van fenntartva: kocsinként hét-hét beteget tudnak elhelyezni, egymástól elkülönítve.

Minden páciensnek saját box jut önálló lélegeztetőgéppel, a beteg állapotát folyamatosan ellenőrző más gépekkel, monitorokkal, műszaki felszereléssel.

A fedélzeti műholdas számítógéprendszer folyamatosan továbbítja a beteg adatait a kiindulási és a befogadó kórháznak. További két kocsi a gépeket ellátó generátorokat és más áramfejlesztőket szállítja, és külön kocsiban alakították ki az egészségügyi személyzet öltözőjét és pihenőrészét, valamint egy kisebb tárgyalószoba is elfért a vonaton.

A járműre felférő 21 beteget 45 orvos és ápoló kíséri. Utóbbiak steril folyosón keresztül jutnak át a betegek részlegére

.
A vonat óránként százhatvan kilométeres sebességet érhet el, az országos sínhálózaton elsőbbsége van, épp úgy mintha egy mentőautóról lenne szó - nyilatkozta Marco Caposciutti a Trenitalia olasz vasutak műszaki igazgatósága vezetője az MTI-nek. Hozzátette, a vonaton a betegeket akár napokig el tudják látni.

A tervek szerint a jármű az új koronavírus-járvány után is szolgálatban marad, hiszen más vészhelyzetben, például földrengések esetén is fel tudják használni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.