Egy üveg likőr és egy hajfesték miatt rabolt ki egy boltot a nő: el kellett menekülnie

Forrás: Shutterstock -
hajfesték rablás lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajfestéket és egy üveg italt akart ellopni egy boltból egy gönci nő. Tettenérését követően erőszakkal akarta megtartani lopott termékeit.

Göncön, 2021. május 19-én a déli órákban a helyi üzletbe ment be egy 20 éves nő. A fiatalasszony egy likőrt és egy hajfestéket akart az üzletből ellopni. Az alkoholról el is távolította az áruvédelmi eszközt, mielőtt a ruházatába rejtette, azonban a hajfesték dobozában benne maradt. Az asszony távozásakor az „ott felejtett" áruvédelmi eszköz jelzett, így a bolt munkatársai felszólították a tolvajt a nála lévő dolgok visszaszolgáltatására.

A nő azonban ennek nem tett eleget, hanem erőszakkal meg akarta tartani lopott dolgait, ez azonban nem sikerült így elmenekült az üzletből.

A bejelentést követően a rendőrök két órán belül elfogták és előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalasszonyt.

Az Encsi Rendőrkapitányság a rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban őrizetbe vette a 20 éves terheltet és kezdeményezi letartóztatását - írja a Police.hu.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.