Rágyújtották az anyára és a 4 éves fiára a házat - Ezzel álltak bosszút

Forrás: Shutterstock -
gyújtogatás tartozás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tűz ütött ki egy brit lakásban, aminek következtében meghalt egy nő és a négyéves kisfia, illetve az anya élettársa. Kiderült szándékos gyújtogatásról van szó.

Borzalmas eset rázta meg nem rég Angliát, kigyulladt egy lakás, amelyben benn égett egy nő és a 4 éves kisfia. Az anya élettársát kórházba szállították, ám később ő is elhunyt.

Az ügyben nyomozás indult, és kiderült szándékosan gyújtották fel az otthonukat. Két férfi benzint locsolt szét a ház körül, majd egy öngyújtóval meggyújtották. A nőnek ugyanis tartozása volt feléjük, ahogy sokan másoknak is. Az ő meggyilkolásukkal akartak példát statuálni, és arra sarkallni a többieket, hogy fizessenek – írta a Daily Star.

„Ez egy előre kitervel, borzalmas támadás volt egy védtelen család ellen"

– mondta a nyomozótiszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.