Lénárd Judit a Magyar Televízió első műsorvezető nemzedékének közkedvelt tagja volt, számos adásban láthatták őt a nézők. 1970. június 2-án dobta el az életét, súlyos betegséggel küzdött. 

Lénárd Judit pályáját színésznőként kezdte, 1951 és 1960 között számos darabban szerepelt, de az emberek igazán a Magyar Televízió műsorvezetőjeként ismerték. 1964-ben ő lett a Delta című tudományos magazin vezetője, de a Kapcsoljuk című irodalmi sorozatban is ő köszöntötte a nézőget, valamint ő beszélgetett Rodolfóval, a Képzőbűvészet című ismeretterjesztő sorozatban.

Lénárd Judit 1970. június 2-án önkezével vetett véget az életénekForrás: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

A nézők egy mosolygós, nyugodt és kiegyensúlyozott műsorvezetőnek ismerték meg Lénárd Juditot, azt azonban senki nem tuda, hogy gyilkos kór támadta meg. A tévés még a kollégáinak sem mondta el, hogy beteg: csak az akkor 16 éves lánya és a családja tudta. Lénárd Judit azonban nem várta meg, hogy a kór végezzen vele, 1970. június 2-án önkezével vetett véget az életének - írja a Blikk.

Unokája, B. Török Fruzsina író, dramaturg sosem találkozhatott vele, de szerette volna megérteni tettét, ezért született meg a Ratkó lányok című színdarab. Ez kellett, hogy feldolgozza nagymamája halálát, és édesanyjáét is, akit 55 évesen ugyanaz a kór ragadott el.