Brutális bűncselekményt követett el a három magyar férfi: ketten életfogytiglant kaptak

Forrás: Shutterstock -
életfogytiglan bűncselekmény emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életfogytig tartó fegyházra ítéltek két férfit, aki 2019-ben megölt egy idős asszonyt a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, fiatalkorú társuk 14 év börtönt kapott - tájékoztatta a Debreceni Ítélőtábla szóvivője hétfőn az MTI-t.

Az ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy mindhárom vádlott bűnösségét előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében is megállapította. A felnőttkorú vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját pedig 25-ről 35 évre, illetve 20-ról 25 évre emelte. Az ítélet jogerős.

Forrás: Shutterstock

A bíróság a három vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A három vádlott 2019. július 25-én együtt italozott Pocsajon. Miután mindent megittak, a 17 éves fiú javaslatára betörtek egy 94 éves asszony lakásába, azt gondolva, hogy ott könnyen jutnak értékekhez.
Éjfél után értek a sértett házához, a fejükre maszkot húztak, majd a kerítésen beugrottak. Az udvaron észrevették, hogy az egyik szobában a televízió fénye világít, ezért várakoztak, majd a ház hátsó részéhez lopakodtak, ahol a leengedett redőnyt kézzel felnyomták és bemásztak alatta. Odabent minden helyiségben szétnéztek, de nem találtak sem pénzt, sem ékszert, ezért kimentek az udvarra. Kisvártatva úgy döntöttek, hogy bemennek abba a szobába, ahol a sértett van és megszerzik azt a gyűrűt, amelyet a harmadrendű vádlott korábban látott az idős asszony kezén.

A zajra felébredő asszonyt többször megütötték, miután földre került tovább bántalmazták, megrugdosták. Miután elmentek, az asszonynak még volt annyi ereje, hogy értesítse egyik rokonát. A sértettet a mentők kórházba vitték, ott azonban pár hét múlva meghalt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.