Veszélyben a Föld? Emiatt aggódnak a NASA kutatói

Forrás: Shutterstock -
növekedés NASA kutatás Föld
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Páratlan mennyiségű hőt nyel el a Föld, "energia-egyensúlytalansága" nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között - mutatták ki az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal kutatói közös tanulmányukban.

A kutatók aggasztónak mondták ezt a növekedést.
Az energia-egyensúlytalanság azt a különbséget jelenti, hogy mennyit nyel el a Föld légköre és felszíne a Nap által kisugárzott energiából ahhoz képest, hogy mennyi infravörös sugárzás kerül vissza a világűrbe.

"A pozitív energia-egyensúlytalanság azt jelenti, hogy a Föld rendszerei több energiát fognak fel, és a bolygó ezáltal melegedik" - idézte a NASA közleményét a The Guardia brit napilap honlapja.

A kutatók szerint a műholdas megfigyelések adatai és az óceánokon lévő úszó megfigyelési pontok adatai is kimutatják ezt az egyensúlytalanságot. Az óceánokon lévő úszó adatgyűjtők, amelyek behálózzák a bolygót "lehetővé teszik pontosan megbecsülni azt, hogy milyen ütemben melegednek fel az óceánok". Mivel a többlet energia 90 százalékát az óceánok fogják fel, a műholdas szenzorok adatainak összehangban kell lenniük az óceánok hőmérsékletváltozásával.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

"Mindkét független megfigyelési mód a Föld energia-egyensúlytalanságának változásairól megmutatta ezt a hatalmas változást" - közölte Norman Loeb, a NASA kutatója, a tanulmány vezetőszerzője.

Az üvegházhatású gázok kibocsátásnak növekedése a hőt a Föld légközében tartja, felfogva a sugárzást, amely különben a világűrbe visszakerülne. Ez a felmelegedés olyan változásokat idéz elő, mint a jég- és hóolvadás. A vízpárolgás növekedése és felhők változása tovább súlyosbítják ezt a melegedést - közölték a kutatók.

Az energia-egyensúlytalanság megkétszereződését részben az üvegházhatású gázok és a vízpára növekedése, valamint a felhők és a jég csökkenése okozza. A kutatók szerint a Csendes-óceánon végbemenő természetes jelenség, amikor a vízfelszín hőmérséklete eltolódik hidegből meleggé, valószínűleg szintén jelentős szerepet játszik az energia-egyensúlytalanság felerősödésében.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet: Ezer éves tyúktojásra bukkantak a kutatók: világszinten is rendkívül ritka lelet

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.