Ebben az országrészben pusztított a tegnapi vihar: több házba is villám csapott, fák dőltek ki

időjárás-jelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vihar időjárás villámcsapás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csütörtöki viharban három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is házakat ért villámcsapás - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.

Mukics Dániel elmondta: csütörtök estig mintegy 50 esethez riasztották a tűzoltókat a zivatarokkal összefüggésben. A legtöbb hívást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapták. Ebben a megyében eddig három településén okozott kárt villámcsapás. Kéken, az Ady Endre utcában csapott bele egy családi ház kéményébe a villám, ennek következtében a tető is megrongálódott. Aranyosapátiban szintén egy családi ház kéménye rongálódott meg villámcsapás miatt. Ajakon egy házat ért villámcsapás kisebb elektromos tüzet is okozott - fejtette ki a szóvivő. A megyeszékhelyen, Nyíregyházán az MTI tudósítója is tapasztalta a sűrű villámlást.

Mukics Dániel, az OKF szóvivője arra figyelmeztetett, amíg közel van a vihar, ajánlott kihúzni az elektromos eszközök csatlakozóit, mert villámcsapás esetén a hálózatba dugott eszközök tönkremehetnek.


A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ország keleti felében jelenleg is több járásban vannak érvényben első-, több helyen másodfokú riasztások zivatarveszély, illetve a felhőszakadás veszélye miatt.

Péntek reggelre fokozatosan csillapodnak a zivatarok, de a délelőtt folyamán ismét aktívabbá válik a légkör - emelte ki a meteorológiai szolgálat.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.