Az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg Ausztriában

Forrás: Shutterstock -
Ausztria koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.

Mindez jelentősen felülmúlja a korábbi egyheti átlagot. Eszerint a szóban forgó időszakban a százezer lakosra jutó megbetegedések aránya 38,9 százalékos volt, mostanra ez az arány 59,5 százalékra emelkedett. Az adatok szerint a járvány terjedése elsősorban Salzburgot, Tirolt és Bécset sújtja.
Az aktív fertőzöttek száma Ausztriában szombatra 404-gyel 8121-re emelkedett, és növekedett a halottak száma is. A járvány ausztriai kitörése óta az országban 10 754-en hunytak el a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.

Forrás: Shutterstock

A legfrissebb adatok szerint lanyhult az oltási hajlandóság is Ausztriában. Pénteken 24 343 személyt oltottak be, pontosan egy héttel korábban ez a szám még 41 674 volt.

Ugyancsak hivatalos közlés szerint a lakosság 60,3 százaléka kapta meg legalább az első oltást, míg 55,7 százaléka két oltással immár teljesen immunizálttá vált. Az oltási hajlandóság - 67.5 százalékkal továbbra is Burgenland tartományban a legmagasabb.

Ilyen tüneteket is okozhat a delta-variáns.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.