Itt vannak a hétvége adatai: 600 fölött az új fertőzöttek száma, az elhunytak száma is emelkedett

COVID-19 elhunytak száma fertőzöttek száma koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 817 481, közülük 5 519 838 fő már a második oltását is megkapta, 404 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 648 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 688 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 30 070 főre emelkedett. 

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 236 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 5382 főre emelkedett. 194 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban, és már hazánkban is terjed: a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért kérjük, hogy aki még nem olttatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál, vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.