Borzalmas: kamasz fiúk vertek halálra egy idős férfit Borsodban

agyonverték idős férfi rendőrség Borsod
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Agyonvertek egy idős embert Monok külterületén, a rendőrség két fiatalkorút gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

A főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben, ugyanakkor két gyanúsítottat előállítottak.

Mint írták:

a holttestet kedden délután fél háromkor találták meg a település külterületén. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a 77 éves férfi halálát idegenkezűség okozta.

A rendőrök a bejelentést követő pár órán belül megállapították az elhunyt személyazonosságát, illetve azonosítottak és a főkapitányságra előállítottak két fiatalkorút.

Agyonvertek egy idős embert Borsodban (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A Blikk információi szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Dobi Tamás elmondta, a rendőrség már kezdeményezte a gyilkossággal megalapozottan gyanúsítható, 2004-ben, illetve 2007-ben született monoki fiatalok letartóztatását.

A lap kérdésére elmondta, hogy

a kihallgatás során a két fiatal beismerő vallomást tett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.