Megrázó: iskolatársai szörnyűségei miatt vesztette el a látását a középiskolás fiú

Forrás: Shutterstock -
iskolai zaklatás Vakság bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész országot sokkolt a vajai kamasz öngyilkossága, azóta pedig sorra derülnek ki történetek, amik megerősítik, hogy rengeteg gyermek esik áldozatul iskolai zaklatásnak. Közülük az egyik Gergő esete, akit vakká vertek az osztálytársai az iskolában. 

Gergő tanulászavaros fiatal volt - sajátos nevelési igénnyel. Az általános iskolában még nem voltak gondjai. A problémák a középiskolánál kezdődtek, amikor a szegedi tehetséggondozó iskolába került, egy speciális oktatási intézménybe, ami a tanulási és magatartásgondokkal küzdő gyerekek számára lett kialakítva.

Utóbb kiderült, hogy Gergőt az osztálytársai folyamatosan bántalmazták, megrugdosták, elvették tőle a pénzét, az uzsonnáját.

"Hogy verbálisan és fizikálisan is bántalmazzák, a fiam csak később mondta el. Az osztályfőnökkel minden atrocitás után beszéltem, de semmi sem történt, az iskola nem segített nekünk" -

mesélte a Blikknek Lovász Gyöngyi, a fiú édesanyja.

Később aztán még jobban eldurvult a helyzet, Gergő szemébe fenyőtobozt dobtak az iskolatársai, ennek következtében a gyerek 90 százalékos látáskárosodást szenvedett a levált retina miatt.

"Ráadásul mindez azzal folytatódott, hogy egy vonalzóval is Gergő szemébe csaptak és fel akarták gyújtani a ruháját. Akkor az iskolától azt a választ kaptuk, tegyünk feljelentést, mert ők nem tudnak mit tenni" - mesélte Gyöngyi.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az édesanya megtette a feljelentést, az eljárás hat évig húzódott. Jogerősen pénzbírságra és közmunkára ítélték az akkor már 18. életévüket betöltött zaklatókat. A bíró akkor elmondta, hogy azért enyhe a kiszabott büntetés, mert a vádlottak a tett elkövetésekor kiskorúak voltak.

A 2010-ben történtek utána polgári per idén márciusban zárult le.

"Kimondták, hogy Gergő állapotáért az iskolai zaklatás a felelős. Az oktatási intézmény viszont csak azt ismerte el, hogy a fiam szemsérülése a bántalmazásból következett be, de a pszichés részét, hogy Gergő paranoid skizofrén lett, azt nem. Márpedig – mint azt az igazságügyi pszichológus is leírta – a bullying hosszú távú következménye a pszichés elváltozás" - magyarázta Gyöngyi.

"A bíróság döntése szerint az iskolának és a két fiatalnak egyetemlegesen négymillió forintot kell fizetniük kártérítésként, vagyis, akinek lesz pénze, attól kapjuk a megítélt összeget, de még nem jutottunk hozzá. Gergőn ez az összeg nem segít, és nem is ez a lényege a dolognak, ugyanis a látáskárosodása miatt rokkantnyugdíjas lett, ahogy kikerült az iskolából. Havi nyolcezer forint életjáradékot kap, ami épp kifutja a műkönnyadagját, de egyébként még ebből sem láttunk semmit sem."

Az édesanya nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy a szülők kiálljanak a gyermekük mellett, ha iskolai zaklatás éri őket, bár hozzátette, hogy az elmúlt év tapasztalatai azt muttaják, hogy az igazságszolgáltatás még nincs felkészülve ezekre az ügyekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.