Maszkviselésre buzdít az MTA: az őszi járványhullám berobbanása miatt azonnal szigorítanának

Forrás: 123rf.com -
MTA negyedik hullám járvány maszkviselés COVID-19 szigorítás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint ismét be kellene vezetni jó néhány járványügyi intézkedést.

Október 11-én jelent meg az MTA Elnökségének állásfoglalása a koronavírus-járvány negyedik hullámával kapcsolatban. Mint írják, a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60%-os átoltottságát, ez az arány azonban nem elegendő a nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására.

Az MTA hangsúlyozza, hogy az oltás minden jelentkező számára biztosított, a hajlandóság azonban elapadt, és sajnálatos módon sem a kampányokkal, sem az irányított oltási akciókkal nem sikerült érdemi javulást elérni a beoltottak arányában. Épp ezért nagyon fontos lenne, hogy beoltsák azt a két és fél millió embert, akik még nem kapták meg a koronavírus elleni vakcinát.

Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet

- hívja fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia, amely szorgalmazza, hogy a negyedik hullám miatt tegyék kötelezővé újra az orrot és szájat eltakaró maszk használatát, amivel több ezer ember életét meg lehet menteni.

Forrás: 123rf.com

Az MTA Elnöksége a következő járványügyi intézkedéseket szorgalmazza:

  • Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét!
  • Közösen érjük el, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk. Mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen!

Emellett felhívják a mintegy 18 ezer köztestületi tag figyelmét, hogy vegyék ki részüket az oltások felvételére, az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből. Hangsúlyozzák, hogy aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi, az életet ment.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.