Több százezer ember halálát okozza egy veszélyes vegyület, ami mindenhol ott van

műanyag veszélyes ftalát elhalálozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A veszélyes vegyi anyag szinte minden műanyagból készült tárgyban megtalálható. Szerencsére könnyű elkerülni ezeket a ftalátoknak nevezett  vegyületeket, csak egy kis odafigyelésre van szükség.

Az 55-64 éves korosztályban nagyjából 100 ezer ember korai halálát okozzák a ftalátoknak nevezett szintetikus vegyi anyagok - derült ki egy tanulmányból, melyre a CNN hívta fel a figyelmet.

Az Enviromental Pollution című tudományos folyóiratban nemrég megjelent egy disszertáció, ami arra figyelmezteti az embereket, hogy azok, akiknek a szervezetében magas a ftalátok szintre, nagyobb eséllyel halnak meg tulajdonképpen bármilyen egészségügyi problémában, főként szív- és érrendszeri megbetegedésekben.

A ftalátokat leggyakrabban műanyagokhoz adják, hogy rugalmasabbá és strapabíróbbá tegyék az ebből készült eszközöket.

Az anyag többek között megtalálható PVC vízvezetékekben, műanyag padlóburkolatokban, orvosi fecskendőkben, locsolócsövekben és sok gyerekjátékban. Ezen felül az élelmiszertároló műanyag dobozokban, samponokban, sminkekben és parfümökben is.

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint akkor érintkeznek az emberek az említett vegyi anyaggal, amikor olyan ételeket fogyasztanak, amelyek érintkeztek az ezzel kezelt műanyaggal. A gyerekeknél az növeli a rizikófaktort, amikor megrágcsálják a műanyag játékokat.

A ftalátok több modern kori betegséggel köthetők össze. Megzavarhatják a hormonrendszert, különösen a magzati és kiskori fejlődés során, és összefüggésbe hozhatók fejlődési, reproduktív, agyi és immunrendszeri problémákkal is. Közük van a nemi szervek rendellenességeihez, például a spermaszám és tesztoszteronszint csökkenéséhez. Ezen kívül okozhat gyermekkori elhízást és asztmás megbetegedést is.

A tanulmányból nem derül ki, hogyan lehetne csökkenteni a ftalátok súlyos hatásait, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nemrég felhívást tett közzé, hogy hogyan lehet minimalizálni életünkben a ftalátok mennyiségét. Javasolják, hogy a műanyagtermékek helyett inkább fából készülteket használjunk, és a megvásárolandó termékeken keressük a "PVC-mentes", "ftalát-mentes" és "illatanyag-mentes" feliratokat. Mivel a por is tartalmazhatja a vegyületeket, rendszeres takarítással, portörléssel lehet csökkenteni a lakásunkban található ftalát mennyiségét. Hő hatására könnyebben kioldódnak, ezért fontos, hogy ne műanyagban melegítsük az ételeinket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.