Felfoghatatlan! Több százan erőszakolták meg a 16 éves hajléktalan lányt

Forrás: Shutterstock -
szexuális erőszak hajléktalan hajléktalan lány erőszak India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sorozatos zaklatások és szexuális bántalmazások áldozata volt éveken keresztül egy 16 éves hajléktalan lány, akinek eddig nem hitt a rendőrség.

Már legalább hét férfit letartóztattak Nyugat-Indiában, miután a lány beazonosította zaklatóit. A fiatal azt állítja, hogy éveken át több száz férfi fajtalankodott vele, sőt bántalmazták is, azonban hiába akart feljelentést tenni, a rendőrség nem foglalkozott az ügyével.

Múlt héten, az Indiai Gyermekjóléti Bizottságnak adott nyilatkozatában a lány elmondta, hajléktalanként élt Maharashtra állam Beed kerületében, és amikor pénzért könyörgött egy buszmegállóban, három férfi is egyszerre erőszakolta meg. Ehhez hasonló borzalmak tömkelegét mesélte most el a hatóságoknak, és eddig 25 elkövetőt tudott azonosítani.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A lánynak szörnyű volt a gyerekkora, apja is bántalmazta, majd ő kényszerítette, hogy költözzön az utcára: ekkor mindössze 13 éves volt. Nem sokkal később férjhez ment egy nála húsz évvel idősebb férfihez, aki szintén erőszakoskodott vele.

Indiában sajnos nagyon gyakoriak a hasonló esetek, egy felmérés szerint az országban 18 percenként megerőszakolnak egy nőt - írja a CNN cikke nyomán a Tények.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.