Életveszélyesen megsérült az a 21 éves polgárdi lány, aki kocsijával egy fának csapódott Balatonfőkajár közelében.

Információk szerint a fiatal futár Balatonfőkajár felé ment, amikor eddig nem tudni miért, egy jobbra ívelő kanyarban letért az út bal oldalára. A sofőr ellenkormányzott, majd az út jobb oldalán az autó tetejével egy fának csapódott. Az autó többször megpördült, majd fejtetőre borulva az úttest közepén állt meg.

A kasztni annyira összeroncsolódott, hogy a polgárdi és a balatonfűzfői tűzoltók feszítővágóval tudták csak kiszabadítani a sérültet. Úgy tudjuk a mentőknek újra kellett éleszteni a sofőrt. Közel egy órán keresztül stabilizálták az állapotát végül életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A mentés idejére teljes szélességében lezárták az utat. Hogy mi okozta a balesetet, egyelőre nem derült ki. A kocsit a rendőrök lefoglalták és szakértők bevonásával vizsgálják a pontos körülményeket - olvasható a deltahirek.hu hivatalos Facebook oldalán