Az egészségügyi miniszter bejelentette: hónap végéig fel kell venni a koronavírus elleni emlékeztető oltást Görögországban

Forrás: AFP/Jorge Guerrero -
kötelező Görögország emlékeztető oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.

"Február 1-jétől mindazok, akik nem vették fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást a második oltás után eltelt hét hónap alatt, oltatlannak minősülnek"

- jelentette ki a miniszter az Ant1 televízióban.


"Az oltási igazolás továbbra is érvényes lesz, mert kilenc hónapos európai igazolásról van szó, de nem részesülhetnek olyan előnyökben, mint a kizárólag oltottak számára engedélyezett helyek igénybevétele" - tette hozzá Plevrisz.

Görögországban a 11 millió lakosból több mint 7 millióan vették fel a védőoltást. Több mint 3,9 millióan kapták meg már az emlékeztető oltást is.

Az egészségügyi miniszter bejelentette: hónap végéig fel kell venni a koronavírus elleni emlékeztető oltást Görögországban Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A fertőzéseknek az omikron variáns okozta fellángolása miatt a kormány december 29-én újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be, egyebek mellett betiltotta a zenét a bárokban és éttermekben, hogy így csökkentse az újévi mulatságok számát.

Az otthoni munkavégzés aránya az állami és a magánszektorban 20 százalékról 50-re nőtt. Kötelezővé tették az FPP2 vagy két műtősmaszk egyidejű viselését az éttermi dolgozók, illetve a nagyáruházakban vásárlók és a tömegközlekedésen utazók számára.

A járvány kezdete óta összesen 1 489 024 fertőzöttet jelentettek Görögországban. December 14-én rekord számú - napi 130 - halálesetet regisztráltak. A SARS-CoV-2-vírus okozta Covid-19 betegség összesen 21 328 ember halálát okozta Görögországban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.