Viharos szél keseríti az életünket ezeken a napokon

Fotó: Polyák Attila - Origo -
időjárás szélvihar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A februárhoz képest meleg idő, ám viharos szél várható a jövő héten. 

Vasárnap


Délelőtt még lehet napsütés, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Csak késő estétől fordul elő kisebb eső, a hegyekben esetleg havas eső. Napközben a délnyugati, késő estétől az északnyugati szél erősödhet meg. 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfő


Reggelig az erősen felhős égből többfelé várható eső, zápor; majd napközben - a gyorsan vonuló felhőkből - szórványosan valószínű zápor, hózápor. Az ÉNy-i szél viharossá fokozódik. +7 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Kedd


Délelőtt változóan, délután erősen felhős lesz az ég. Zápor, vagy hózápor előfordulhat. Erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. 4 és 9 fok között változik a maximum.

Szerda


A Tiszántúlon és északon még lesznek erősen felhős tájak, de az ország legnagyobb részén már többórás napsütés valószínű. 11-12 fok körüli kora tavaszias idő lesz.

Csütörtök


A hajnali párásság megszűnése után sok napsütés várható, csapadék nélkül. Akár 14-15 fok is lehet. - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.