házasság eljegyzés Tornóczky Anita család szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tornóczky Anita magánéletéről keveset lehet tudni. De most olyan dolog történt az egykori műsorvezetővel, amelyet nagyon szívesen osztott meg követőivel: szerelme, Miklós megkérte a kezét.

Anita és Miklós az első perctől fogva nagyon jó párost alkotnak. Voltak korábban olyan időszakok az életükben, amelyeket nem tudtak volna egymás nélkül végigcsinálni. Támogatják egymást, mindent megbeszélnek, és a legfontosabb, hogy tisztelik a másikat. A szeretet mellett pedig a legfontosabb számukra, hogy nagyon sokat tudnak együtt nevetni.

Anita régeben arról mesélt, hogy a konzervatív értékek nagyon fontosak számára és szeretne megházasodni, de nem sietteti a lánykérést. Éppen ezért lepődött meg annyira, amikor szerelme a legváratlanabb pillanatban térdelt le elé.

"Napra pontosan négy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, egy síelésen kezdődött és most is havas környezetben léptünk egy nagy szinttel feljebb" – írta Anita az Instagram-oldalán.

"Semmit sem sejtettem, abszolút meglepetés volt. A megismerkedésünk negyedik évfordulójának napját ünnepeltük. Elmentünk síelni és egy kicsit megálltunk pihenni. Leültünk a hóba és egyszer csak megkérte a kezemet" - mesélte Anita a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.