Ukrajnai háború - A segélyszervezetek folyamatosan segítik a menekülteket

Fotó: Koncz Márton - Origo -
ukrajnai háború Orosz-ukrán háború menekültek segélyszervezet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A segélyszervezetek folyamatosan segítik a határon innen és a határon túl is az ukrajnai menekülteket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az MTI-nek küldött közleményében kiemelte: már helyi családok által befogadott menekülteket is támogatnak a határ közeli településeken. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei, a Katolikus Karitász helyi segítőpontjával szoros együttműködésben, továbbra is azonnali segítséget nyújtanak a Barabásra érkező menekülteknek. Az elmúlt napokban több száz menekült Záhonyra szállítását is segítették - tették hozzá.

A szervezet munkatársai az Ukrajnából érkező és Barabáson áthaladók segítése mellett az összes menekülteket befogadó helyi családdal folyamatosan kapcsolatban állnak. A családokat napi rendszerességgel hideg élelemmel, hetente többször pedig főzéshez szükséges alapanyagokkal látják el.

Az Ökumenikus Segélyszervezet helyben dolgozó önkéntesei és munkatársai folyamatosan felmérik és kielégítik a szomszédos települések igényeit is. Gelénes, Vámosatya, Tiszaszalka és Csaroda falvakban számos olyan befogadó családnál laknak ukrán vagy kárpátaljai magyar menekültek, akiknek szintén élelmiszerre és higiénés eszközökre van szükségük - tudatták. Emlékeztettek: az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján is több közösségi szállón és családoknál lakó menekültek élelmezését is segíti. A háború kezdete óta több kamionnyi élelmiszer- és higiénés szerekből álló adományt szállított a háború elől menekülő családok ellátásáért a határ menti régióba. Eközben folyamatosan működteti segítőpontjait a határ mindkét oldalán, a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán, illetve a magyarországi Barabás településeken is. Debreceni, miskolci és budapesti intézményeiben krízis-szálláshelyeket alakított ki, a fővárosban pedig további szállásokat támogat.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A segélyszervezet 1353-as adományvonalának hívásával 250 forinttal lehet támogatni a bajbajutottakat. A szervezet pénzadományokat is fogad a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve az 11705008-20464565 számlaszámon is. A Baptista Szeretetszolgálat közleményben tudatta, hogy pénteken 12 tonna segélyszállítmányt juttatott el Kárpátaljára. Mint írták, a háború első napjától juttatnak el adományokat Kárpátaljára a kialakult élelmiszerhiány enyhítésére. Ennek részeként pénteken a szeretetszolgálat hét teherautója kelt át a határon, és a héten további három tonna rakományt is vittek partnerszervezeteiknek.

Az adományok leginkább tartós élelmiszerből, konzervekből, tésztából, cukorból, édességből, üdítőből, higiéniai termékekből és takarókból álltak - írták. Emlékeztettek: az ukrajnai menekültek megsegítésére továbbra is várják az adományokat a www.baptistasegely.hu/adományozas linken, a 1355-ös baptista segélyvonal 300 forintot érő hívásával vagy a 10918001-55555555-55555555 bankszámlaszámra utalással.


Az orosz-ukrán háborúról cikkeinket ITT olvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.