Megvizsgálták a Sajó vizét: ezt mutatják a mérések a szennyezettségről

Forrás: MTI/Vajda János -
folyó vizsgálat Sajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.

Siklós Gabriella elmondta, hogy a szakemberek azonnal megkezdték a méréseket Miskolcnál és Sajópüspökinél, és ezek nem igazoltak szennyeződést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye határértéken belül van. Hozzátette: a vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Vajda János

Elmondta azt is, hogy a Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek. A szlovákiai Rozsnyón semmilyen szennyeződés jelét nem látták, sem szaghatást, sem halpusztulást, sem más, szemmel láthatót nem tapasztaltak, ami szennyezésre utalhatna - emelte ki a szóvivő.

Siklós Gabriella hozzátette: Magyarországra a Sajó vize 7-8-szoros hígításban érkezik a feltételezett szennyezett területhez képest, de - mint mondta - az jó jel, hogy a víz Ph- és oldott oxigén értékei határértéken belül vannak - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.