Ahogy arról mi is hírt adtunk, életének 89. évében elhunyt Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok tornász. Most drámai részletek derültek ki a haláláról.

Csütörtökön jelentették be, hogy másfél hónapja, március 6-án Las Vegasban elhunyt Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok, aki 1952-ben Helsinkiben egyéniben, négy évvel később Melbourne-ben csapatban lett ötkarikás aranyérmes.

Sikerei után az olimpikon kivándorolt  Amerikába, és új életet kezdett. Korondi Margit otthonában hunyt el, a tornaszövetség vezetője pedig most arról nyilatkozott a Borsnak, hogy a magyar közvélemény miért csak másfél hónappal a tragédia után értesült a halálhíréről.

Korondi Margit olimpiai életjáradékát unokaöccsének utaltuk, ő szólt most, hogy nagynénje márciusban elhunyt  

-mondta a lapnak Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára. Az olimpikon jó barátja volt Kertész Alíz, akivel az utolsó időkig tartották egymással a kapcsolatot.

Korondi Margit 89 éves volt.Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

"Havonta legalább egyszer mindig beszéltünk egymással telefonon, márciusban azonban már hiába kerestem, magam sem értettem, hogy miért. Azt tudtam, hogy imádott férje tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett. Kórházba került, Margit mindent megtett azért, hogy felépüljön, nagy anyagi áldozatot is hozott a gyógyíttatásáért. Sajnos, a férje háromnegyed éve elhunyt, Margitot pedig  egyedül felemésztette a bánat"

-mondta Kertész.