Másodfokú riasztást adtak ki: a következő órákban leszakad az ég, még jég is eshet

Forrás: Shutterstock -
időjárás jégeső másodfokú riasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több északkeleti járásra már másodfokú riasztásokat adott ki a zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.

A szolgálat MTI-hez vasárnap délután eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán további másodfokú riasztásokat adhatnak ki a heves zivatarok veszélye miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye járásaira. Az ország többi területén elsőfokú riasztások várhatók.

Forrás: Shutterstock


Azt írták, a zivatarokat elsődlegesen viharos - néhol akár 90 kilométer/órásnál erősebb - szél kísérheti, amihez lokálisan nagy mennyiségű - rövid idő alatt akár 25 milliméternyi - csapadék, illetve jégeső is társulhat. A Dunántúl nyugati, északnyugati részén zivatartól függetlenül is lehetnek viharos széllökések.


Az esti, késő esti órákra a zivatarok elhagyják az országot. Ugyanakkor a hétfőre virradó éjszaka második felében délnyugat, dél felől újabb csapadéktömb érkezik, amely a déli, délutáni órákig leginkább az ország délkeleti felét, kétharmadát érinti. Ennek nyomán főképp az Alföldön várhatók zivatarok, néhol intenzív csapadék kíséretében. A déli óráktól a Dunántúl északi és nyugati vidékei fölött is várhatók dörgéssel, villámlással zivatarok. Hétfőn az esti órákban várhatóan mindenütt lecsengenek a zivatarok - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.