Az MTI-hez vasárnap reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Továbbá három megye - Veszprém, Zala és Vas - kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szintén a zivatar veszélye miatt vasárnapra.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére az erős szél veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kiemelték, hogy egyre nagyobb területen megerősödik a szél; a Dunántúl nyugati, északnyugati részén viharos, néhol akár 70 kilométer/óránál is erősebb széllökések is lehetnek a kora délutáni órákig.
A kora délutáni óráktól többfelé alakulhatnak ki zivatarok.

Forrás: Thinkstock

 

Ezeket elsődlegesen viharos - néhol akár 90 kilométer/óra feletti károkozó - széllökések, emellett lokálisan nagy mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérheti. A zivatarok az esti órákra hagyják el az országot - írták.