Rekordméretű halszörny akadt a magyar horgász horgára - Videón a brutális fogás

Forrás: Unsplash.com/ Milos Prelevic -
harcsa hal horgászat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
108 kilós, 242 centiméteres, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által is hitelesített harcsát fogott a Tiszából Szuromi Kristóf. A halat a mérlegelést és a fotózást követően visszaengedték a folyóba.

Magyarország legnagyobb pergetve fogott és a legnagyobb Tiszából kifogott, hitelesített harcsájára egy „éjszakai csorgós partdobálás" keretében sikerült szert tennie a büszke horgásznak. Bár az este 8-as, viszonylag problémás kezdést követően nem számítottak túl sok jóra társával, fél 11-kor fordult a kocka és, mint derült égből a villámcsapás, megérkezett a hatalmas harcsa.

A Pecaverzum Dérer Istvántól, a MOHOSZ elnökhelyettesétől megtudta, hogy a 108 kilósnak hitelesített harcsa a magyar rekordlista harmadik helyére került. Az első helyen 2010-ből egy 113 kilós harcsa áll, amelyet a Töröcskei-tónál csaltak horogra. A második helyet pedig Sasvári Márk foglalja el egy 109 kilós példánnyal, melyet a Baranyai Kisvizeken fogott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.