Tragikus repülőgépbaleset történt: senki nem élte túl a szerencsétlenséget

Forrás: Shutterstock -
halál repülőgép baleset Horvátország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet - közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfőn.

A Németországba tartó Cessna 182 típusú repülőgép vasárnap 11 óra 25 perckor tűnt el a horvát légiirányítás radarjáról a Plitvicei-tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan. A pilóta svájci volt, két utas német, egy pedig horvát állampolgár.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


"Miután a drónok felfedezték az eltűnt gépet, a földi erők is hamarosan a helyszínre értek, de sajnos megerősítést nyert, hogy az utasok mindegyike életét vesztette" - közölte Trut, aki egyúttal kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.

Hozzátette: a kisrepülőgépet a Brocanska Kosa nevű hegycsúcs közelében találták meg, Rakovica és Slunj között. Mint mondta, ennek a gépnek vélhetően nincs fekete doboza, ettől függetlenül folytatódik a baleset körülményeinek feltárása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.