Miután a mostohaanya megölte nevelt fiát, azt hazudta, hogy baleset történt.
A 31 éves Chelsea Cooley péntek késő délután hívta a segélyhívót, és elmondta, hogy 3 éves nevelt fia nem lélegzik, és kihűlt a teste. A mentők azonnal a család pennsylvaniai otthonába siettek, ahonnan egyből kórházba szállították a kisfiút, azonban már nem tudták megmenteni az életét.
Az orvosoknak a boncolás után vált gyanússá az eset, mivel négy nedves, vérrel áztatott törlőkendőt találtak a gyermek torkában. A szakértők pedig megállapították, hogy a kicsi halálát fojtogatás okozta.

A nyomozók hozzátették: az orvosok kizárták, hogy a kisfiú saját megát fojtotta volna meg, mivel nem gondolják, hogy egy gyerek képes lett volna ennyi törlőendőt ledugni a saját torkán. Ráadásul a nyomozás során az is kiderült, hogy a törlőkendőket a fürdőben találták, messze a kicsi hálószobájától.
A Mirror szerint a mostoha még fotót is küldött a fiú apjának, amin látszik, hogy a gyerek a fürdő padlóján fekszik, a nyakán pedig fojtogatás nyomai látszanak. Az apa azt is elmondta, hogy a kicsi idegesítette a párját, Cooley pedig vallomásában mondta, hogy a fiú aznap dührohamot kapott.
A nőt őrizetbe vették, és nevelt fia meggyilkolásával vádolják.