Vádat emeltek egy csongrádi férfi ellen, aki 2009 nyarán megölt egy embert, majd a holttestet ismeretlen helyre rejtette - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
A vádlott évek óta ismerte a sértettet, korábban munkatársak is voltak. A vádirat szerint a két férfi 2009. július 2-án egy nagyobb társaságban együtt italozott egy csongrádi szórakozóhelyen, ahol összeszólalkoztak, majd dulakodni kezdtek.

Később a vádlott egy ismerősénél bográcsozott, amikor az esti órákban meglátta az utcán sétáló sértettet, és behívta az udvarra. Nem sokkal később a vádlott szekercével fejbevágta a férfit, majd piszkavassal mellkason szúrta. A holttestet ezután kézikocsival a vádlott egy ismerőséve együttl a Tisza árterébe vitte és elásta. A tetem azóta sem került elő.
A főügyészség a letartóztatásban levő vádlottat emberölés bűntettével vádolja, a holttest eltüntetésében közreműködő társa bűnpártolásnak minősülő cselekménye a nyomozás megindításakor már elévült - ismertette a csoportvezető ügyész.