Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huA 68 éves Paul Burrell Piers Morgan Uncensored című műsorában beszélt Diana hercegné és öccse kapcsolatáról. Szerinte Charles Spencer nem állt nővére mellett akkor, amikor annak igazán szüksége lett volna a családjára.

Forrás: Instagram
Earl Spencer a napokban megjelent, Dianáról szóló memoárjával várhatóan jelentős bevételre tesz szert. Korábban azonban azt mondta, soha nem nyerészkedne nővére halálán, mert az szerinte alantas lenne. Paul Burrell, az inas most azt állítja, Diana életének utolsó éveiről Spencer valójában keveset tudhatott.
„Alig beszéltek egymással. Nem volt része Diana életének” – mondta. A könyvre utalva hozzátette:„Az utolsó öt év meglehetősen homályos lehet a könyvben, mert semmit nem tud erről az időszakról.”
Burrell felidézte Diana egyik keserű megjegyzését is, amit a családjáról tett: „Azt mondta: »A családom csak akkor akar engem, amikor a legjobb helyeket szeretnék a legjobb éttermekben, vagy a wimbledoni királyi páholyban akarnak ülni.«”
Diana hercegné és Charles Spencer kapcsolata megromlott
A hercegné és öccse között azután alakult ki komoly konfliktus, hogy Diana és Károly különváltak 1992-ben. Diana ekkor a családja 5260 hektáros birtokán található Garden House-ba szeretett volna költözni, testvére azonban ezt nem engedte. Charles Spencer, aki ugyanabban az évben, 27 évesen örökölte meg a birtokot, azzal indokolta döntését, hogy a ház nem biztosnágos, mivel egy forgalmas út közelében áll. Spencer azt állította akkor, hogy a birtokon minden más, megfelelőnek tartott ingatlant felajánlott nővérének.

Forrás: Getty Images
Charles Spencer a könyvében több súlyos állítást fogalmazott meg Károly királyról. Azt írta, hogy az akkor még herceg Károly, Diana halála után egyenesen megkönnyebbült, szinte boldog volt, és azt mondta neki: „Hamarosan úgyis elfelejtjük őt.”
Piers Morgan pert indított Charles Spencer ellen
A könyv miatt Piers Morgan is jogi lépéseket tett. Charles Spencer ugyanis tévesen azt állította a kötetben, hogy Morgan volt a Daily Mirror főszerkesztője, amikor a lap Diana magánszféráját sértő fényképeket közölt. Morgan emiatt beperelte Earl Spencert.
„Én csak a rám vonatkozó részeket ellenőriztem. Szóval ki tudja, hány másik emberrel tette még ugyanezt?” – mondta a médiaszemélyiség.
Charles Spencer azóta bocsánatot kért Morgantól.
Ezeket olvastad már?


