"Vetkőzött, táncolt és játszadozott" - súlyos dolgokat állított a meggyilkolt Ágnesről támadója

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Akom Ágnes London
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy sofőrként dolgozó román férfit, N. Paizant (64) vádolják a 21. születésnapja előtt brutálisan kivégzett Akom Ágnes meggyilkolásával. A feltételezett tettes nemrég megdöbbentő részleteket árult el az áldozattal folytatott viszonyáról a bíróságon.

A lányt tavaly június 14-én holtan találták meg London egyik parkjának erdős részén, Paizan állítólag egy dekopírfűrésszel verte őt agyon.

Forrás: Shutterstock

A 64 éves férfi most bevallotta, hogy ismerte a nőt, aki Dóraként mutatkozott be neki, amikor a halála előtt másfél évvel egy szupermarket parkolójában találkoztak. Állítása szerint Ágnes kéregetett és potenciális partnerek telefonszámai után érdeklődött nála.

– idézte a vádlott szavait a Bors.

Arra a kérdésre, hogy szexeltek-e, azt mondta, sem igennel, sem nemmel nem tud válaszolni, mert, ahogy fogalmazott, a szexnek számos különböző módja van. A telefonos bizonyítékok szerint azonban Paizan 54 alkalommal létesített testi kapcsolatot a lánnyal a halálát megelőző egy évben.

Paizan állítása szerint tudta, hogy a magyar lány – aki egy koporsókészítőnél dolgozott – drogokat használt, de próbálta lebeszélni őt erről a szokásáról. A gyilkosságot továbbra is tagadja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.