A NASA szakemberei elmondták, hogy száz éve nem jött olyan közel a bolygónkhoz olyan óriási aszteroida, mint ami augusztus 20-án száguldott el a Föld mellett.

Augusztus 20-án több mint 100 év óta most először repül el a Föld mellett egy aszteroida, ami nagyobb, mint az egyiptomi gízai Nagy Piramis. Az aszteroida becsült átmérője 100-228 méter között lehet, viszonyításképpen: a gíziai Piramis 139 méter magas.

Az előrejelzések szerint a monumentális aszteroida 20 000 mérföld/órás sebességgel száguldott, és mintegy 13,8 holdtávolságnyira haladt el a Föld mellett. Bár rémisztően hangzik, szerencsére egy pillanatig sem volt veszélyben az emberiség; legközelebb 2113-ban fog hasonló távolságon belülre kerülni ilyen méretű aszteroida -írja a Ripost.

A kép illusztráció.Forrás: Shutterstock/Oliver Denker

„Egy 100-200 méter átmérőjű aszteroida regionális katasztrófát okozna, ami azt jelenti: egy kisebb országot el tudna tüntetni a Föld színéről. Azonban az ebből eredő globális következmények a világgazdaságban és a globalizációban jóval hatalmasabb lenne" – mondta a Newsweeknek Jay Tate, a The Spaceguard Center obszervatórium igazgatója.