Figyelmeztetést tett közzé a Nébih: sok állattartót érinthet a felhívás

Forrás: Shutterstock -
baromfi madárinfluenza vírus Nébih
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt hetekben egyre több országban megjelent a magas fertőzőképességű madárinfluenza vírusa. Az évekkel korábban nagy riadalmat okozó betegség nem szűnt meg, sőt még ma is komoly veszélyt jelenthet a baromfiállományra. Az állatok egészségének megóvása érdekében a hatóság most a tenyésztőkhöz fordult.

Az elmúlt hetekben több európai országban is újra kimutatták a magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát. Augusztus közepétől összesen 13 nagy létszámú baromfitartó gazdaságban jelent meg a betegség Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Portugáliában és Spanyolországban.

Ugyanezen országokban, továbbá Belgium, Dánia, Finnország, Írország, Izland és Norvégia területén csaknem 150 vadmadárból is kimutatták a vírust a szakemberek – olvasható a Nébih honlapján.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az Állategészségügyi Világszervezet előírásai szerint Magyarország idén július 27-től nyerte vissza a madárinfluenzamentes besorolást. Az Európa-szerte ismét terjedő vírus miatt azonban fokozott óvatosságra és figyelemre inti az állattartókat.

A baromfiállomány madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázatát a szárnyasok és vadon élő madarak találkozási lehetőségének csökkentésével, megakadályozásával lehet leghatékonyabban minimalizálni. Így ennek biztosítása kiemelten fontos feladat minden baromfitartó számára – írják.

A járványvédelmi minimum feltételek és további hasznos információk elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.