Szörnyű titok derült ki egy elhunytról, akinek a sírját nemrég tárták fel a régészek

tudomány vámpír régészet temetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizarr emberi maradványokba botlottak az archeológusok a lengyelországi Pien település 17. századi temetőjében.

A régészcsoport vezetője, Dariusz Poliński elárulta, hogy az általuk felfedett csontváz egy magas rangú – erre selyemsapkájából következtettek –, környezete által vámpírnak titulált nőhöz tartozott, akit igen különös módon helyeztek végső nyugalomra. Abbéli félelmüktől vezérelve, hogy a halottnak egyszer kedve támad felkelni, nyakát egy sarlóval szorították le, lábujját pedig lelakatolták.

„A halottak visszatérése elleni védekezés módjai közé tartozik a fej vagy a láb levágása, az elhunyt arccal lefelé történő elhelyezése, hogy a földbe harapjon, továbbá gyakran megégették őket, vagy kővel összetörték a csontjaikat. A sarlót nem laposan fektették, hanem úgy helyezték a nyakra, hogy ha az elhunyt megpróbál felkelni, az éles eszköz levágja a fejét" – idézte a szakértő szavait a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.