Molnár Nini elárulta, milyen közös jövő várhat rá Múcska Gergővel

Molnár Nini Celeb vagyok, ments ki innen! barátság Múcska Gergő kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A táborlakók és a nézők egy emberként figyelték, mi alakul a divattervező és a gazda között. Sokan szurkoltak is nekik, hogy egymásra találjanak és valóban szárba szökkenjen a szerelem a dzsungelben.

Nini és Gergő kezdetektől fogva barátként tekintettek egymásra, hiszen közösen kerültek be a műsorba, sőt az első feladatokra is együtt mentek. Az adásokból úgy tűnt, egyre közelebb kerülnek egymáshoz és több is alakulhat barátságnál. Végül nem történt semmi, és ennek az volt az oka, hogy mindketten úgy gondolták, nem szabad itt most elmélyíteni a kapcsolatot.

Molnár Nini Forrás: Molnár Nini/Instagram

– mesélte Nini az rtl.hu-nak. A divattervező nemcsak Gergővel való kapcsolatáról, de a magánéletéről is beszélt a portálnak. Nini elárulta, hogy az a célja, hogy egy mély és felbonthatatlan kapcsolatra tegyen szert, mert már elege van a párkapcsolati játszmákból. Ha megvan a mélység, akkor pedig el lehet már gondolkodni a házasságon és a gyerekvállaláson is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.