Egymás torkának esett két fiatal a csanyteleki falunapon

Forrás: Shutterstock -
falunap Csanytelek verekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Július 9-én a csanyteleki falunapon két fiatal került szóváltásba, majd elszabadultak az indulatok, egymás torkának estek.

A fiúk egy helybéli nő miatt vesztek össze, aki egyik barátjával vett részt a rendezvényen. A koncert közben a hölgy a volt párjával találkozott, táncolni kezdett vele, amit kísérője nem vett jó néven, és szidalmazni kezdte az exet, majd dühösen hazaindult.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Az ittas táncpartner dühbe gurult, ezért a távozó kísérőt a nyakánál fogva földre rántotta, egy polgárőr választotta szét őket egymástól. Az ex később újra a kísérőnek esett, tettéért garázdaság miatt kell felelnie - írta a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.