Nem sokkal azután, hogy Lamin távozott és érkezett két új, ám védettséggel rendelkező villalakó, megtartották az első kiszavazást, ahol Melinára került a zöld kendő.

A lány pedig meghozta a döntést, és kihívta párbajozni azt a játékost, aki szerinte egyedüliként nem nyerni, hanem csak pihenni jött a villába. A választása Henrikre esett, aki a lány szerint csak csordogál az árral, nem aktív a villalétben, és ezzel nem is lőtt mellé, ugyanis Henrik a bemutatkozó kisfilmjében elmondta, hogy nincs munkája és pénze sem, és az ingyen kaja vonzotta a legjobban a műsorban.

VV HenrikForrás: RTL Kettő

Az a véleményem, hogy itt azért vagyunk, hogy nyerjünk, és első körben azok legyenek itt, akik meg akarnak küzdeni egymással. Ez az ember inaktív a villalétben, úgyhogy akit én most párbajra szeretnék hívni, az Henrik

– idézte Melinát a Blikk.